A válság jó oldala

Amint az már lassan egy éve folyik a csapból is, a kezdetben pénzügyi, majd gazdasági világválság temérdek kárt okozott szerte a világban: GDP-csökkenést, munkanélküliséget, gyárbezárásokat, hitelek bedőlését

A válság jó oldala bejegyzés elolvasása

Zöld Tesco

Magyarországon forradalminak mondható áruházat adott át a Tesco Dunakeszin. Az új áruház egy sor energiatakarékos megoldást felvonultat, többek között levegőszabályozó rendszereket, hőszivattyúkat, kondenzációs kazánokat, napelemes rendszereket, korszerű világítást.

Zöld Tesco bejegyzés elolvasása

Miért jó a cigi?

Mindenekelőtt leszögezném: nem tartozom abba a csoportba, aki azt hirdeti, hogy „minden cigis hülye, dögöljenek meg”. Mert ilyenből van sok. Szerintem alapvetően két nagy csoportba lehet osztani a dohányosokat. Az egyik (a többség) a normálisan dohányzó, aki nem fújja másokra a füstöt, és csak ott gyújt rá, ahol lehet (utca, kijelölt terület). A másik a bunkó dohányos, aki a váróban az ember arcába fújja a füstöt, a csikket épp ott szórja el, ahol van, és mielőtt felszáll a buszra, még egy utolsó slukkot leszív, majd a füstöt benn ereszti ki. Többek között miattuk utálják sokan a dohányosokat.

Miért jó a cigi? bejegyzés elolvasása

Goodbye hagyományos izzók

A mai naptól kezdve az egész Európai Unió területén, így hazánkban sem lehet többé 80 wattnál nagyobb teljesítményű hagyományos izzót rendelni. A kereskedők a megmaradt készleteiket még kiárusíthatják.

A Tesco szóvivője elmondta, hogy az utóbbi időben érezhető, 10-20%-os forgalomnövekedés tapasztaltak a hagyományos izzók terén.

Goodbye hagyományos izzók bejegyzés elolvasása

Harc a vízért

Mindenki tudja, hogy az élet egyik alapvető feltétele a víz. A tudomány jelenlegi állása szerint vízben alakult ki a földi élet, ez szükséges folyadékszintünk fenntartásához, a növények és állatok életben maradásához, de a fejlett civilizációnak is nélkülözhetetlen eleme. Ezzel tisztálkodunk, főzünk, használjuk az iparban, mezőgazdaságban. Szerepe tehát az élet minden területén kiemelkedően fontos.

Harc a vízért bejegyzés elolvasása

Szubszidiaritás

Egy idegenül hangzó, de manapság egyre többet emlegetett kifejezés: szubszidiaritás. Mit is jelent ez? Nagy vonalakban annyit, hogy a döntési folyamat minél alacsonyabb szintre való levitele, a gyakorlatban általában a civil mozgalmak megerősödésével állítják párhuzamba.

Szubszidiaritás bejegyzés elolvasása

Ennyit a helyi lakosok érdekeiről

Megépülhet a kaszinó Sukorónál, erről döntött a mai napon a pénzügyminiszter. A pályázatra egyetlen egy ajánlat érkezett (milyen érdekes, csak nem kimondottan emiatt írták ki a pályázatot?), ezt elfogadhatónak minősítették.

Ennyit a helyi lakosok érdekeiről bejegyzés elolvasása

Környezettudatosság Magyarországon - felmérés

Az ÖKO-Pannon Kht. és a Thermo Press Kft által, júliusban végzett felmérés szerint a magyar lakosság környezettudatossága még hagy kívánnivalókat maga után.

A felmérésből többek között arra is fény derült, hogy a műanyag (PET) palackoknak több, mint 17%-a a normál szemétben végzi, holott ezeknek az újrahasznosítása (szelektíven való gyűjtése) kiemelten fontos lenne, már csak azért is, mert ebből a hulladékfajtából évente Magyarországon 55-60 ezer tonna keletkezik. Ez megközelítőleg 1,4-1,6 milliárd darab, ami fejenként kb. 150 darab palckot jelent, azaz egy átlag magyar minden másnap vesz egy palackos vizet, üdítőt, akármit.

Környezettudatosság Magyarországon - felmérés bejegyzés elolvasása

Westie: az idős ember legjobb barátja?

A környékünkön van viszonylag sok (Budapesthez mérten) a zöldterület, patak, egyebek, így elég sok helyi lakosnak van kutyája, mert van őket hol sétáltatni. Az utóbbi időben azt figyeltem meg, hogy a Westie-k az idősek között nagyon népszerűek, már ha jól számoltam hármat is láttam a közelben.

Akár a cukiságra is mehetnének

 

Nem vagyok egyébként a panelban kutyatartás híve, mivel családom egyik fele falun lakik, és ott a kutyáinknak mindig temérdek helye volt a futkosásra, s erre egy 40-50 nm-es lakásban nincsen lehetőség. Azonban az is szempont, hogy nagyon sok idős ember teljesen egyedül van, és az egyetlen örömük egy kutya vagy macska lehet, és azért ezekkel az állatokkal elég sokat foglalkoznak, és viszik őket naponta többször is sétálni, ahogy én látom.

Ő elég drága lehet, egy külföldi tenyésztő neveli

 

A kis Westie-k nem is eszik ki a nyugdíjukból az időseket, valamint külön szoba sem kell nekik, mivel nem túl nagy darabok:)

Azt hiszem, ha valaha lesz lehetőségem kertesházba költözni, biztosan lesz egy Westie-nk is. De ha jól számolom, már legalább 4 kutyánál járunk, mivel kedvesem puli-mániás, én németjuhászt is akarok, és a spánieleket is szeretjük:)

Westie: az idős ember legjobb barátja? bejegyzés elolvasása

A méhek kommunikációja

Érdekes cikkel találkoztam ma az Indexen, amely arról szól, hogyan figyelmeztetik egymást a méhek a veszélyre. Egy kanadai egyetemen végzett kísérletben két virágot vettek alapul; az egyiken elhelyeztek két méhtetemet, a másik pedig egy átlagos virág volt. A „veszélyes” virágtól visszatérő méhek táncukkal figyelmeztették társaikat, hogy ne repüljenek ahhoz a virághoz. Táncuk oldalirányú repkedésből és potrohuk rezegtetéséből áll. Ugyanezzel a módszerrel magyarázzák el társaiknak azt is, hogy merrefelé, és mekkora távolságra találnak megfelelő élelmet.

Amint olvasom, egyre több kutatás folyik mostanában méhekkel. A legutóbbi, amelyet olvastam, arról szólt, hogy a méhkaptárba behatoló darazsakkal hogyan bánnak el a méhek. Az eljárásuk a következő: körbeveszik a támadót, majd szárnyukkal egyre gyorsabban csapdosnak, így a „burokban”, amit a darázs körül létrehoztak felmelegszik a levegő, és csökken a CO2 mennyisége, amely két dolog együttesen a darázs halálához vezet. Erre szokták mondani, hogy sok lúd disznót győz.

A méhek kommunikációja bejegyzés elolvasása

Kánikula hét közben, zuhogó eső a hétvégén

Biztosan mindenkinek feltűnt, hogy idén nyáron az időjárás még a szokásosnál is hektikusabb. Hetente többször váltakoznak a fronthatások, de akár egy napon belül is lehet 10-15 foknyi hőmérséklet-ingadozás, délelőtt ragyogó napsütéssel, délután zuhogó esővel, majd fülledt estével.

Kánikula hét közben, zuhogó eső a hétvégén bejegyzés elolvasása

Programajánló

Manapság sokat hallani arról, hogy a környezettudatosságra való nevelést nem lehet elég korán elkezdeni, és hogy a fiatal korban kialakult szokások később teljesen természetessé teszik azt, hogy odafigyeljünk a környezetünkre. Ezért van könnyű dolga egy olyan gyereknek, akinek a családjában már alapvető az, hogy szelektíven gyűjtjük a szemetet, odafigyelünk az energiafelhasználásra, a közlekedésre satöbbi. Az elkövetkezendő posztokban szeretnék bemutatni olyan helyeket, amelyekkel felkelthetjük a fiatalabb korosztály érdeklődését a természet iránt.

Programajánló bejegyzés elolvasása

A világ hét természeti csodája

A svájci székhelyű New7Wonders Alapítvány a 2 évvel ezelőtti után most újabb szavazást indított, ezúttal az internetezőknek a világ hét természeti csodájáról kell szavazni.

A fináléba bekerülő természeti kincseket az ENSZ és az Unesco szakembereiből összeállított zsűri válogatta ki, innentől azonban a világ minden tájáról szavazó netezőké a főszerep, ugyanis ők választhatják ki, hogy melyik hét képződmény legyen végül hivatalosan is a „Világ hét természeti csodája”.

A világ hét természeti csodája bejegyzés elolvasása

Mennyire szóljunk bele az ökoszisztémába?

Most olvastam a hírt, miszerint az ENSZ úgy döntött, hogy gyöngybaglyok betelepítésével és szaporításával próbálja megoldani az ázsiai Laosz azon problémáját, amelyet a patkányok jelentenek. A rágcsálók ugyanis elpusztítják az amúgy is szegény, és éhínségekkel megtizedelt ország rizs-, manióka- és szezámtermésének nagyját, emiatt pedig becslések szerint 130 ezer ember maradt elegendő élelem nélkül.

Mennyire szóljunk bele az ökoszisztémába? bejegyzés elolvasása

Kaszinó a Velencei-tónál?

Bejárta az online médiát a hír, miszerint külföldi befektetők luxusszállodát, kaszinót építenének Sukorónál, a Velencei-tó partján.

A kormány természetesen azzal érvel, hogy az egy jelentős beruházás, amely emberek ezreinek adhat munkát, növelné az adóbevételeket, satöbbi.

Kaszinó a Velencei-tónál? bejegyzés elolvasása